07.21. péntek – Kampala, séta (!) a városban – FÖLDSZERZÉS

 Jót tett az alvás, ma már nem vagyok annyira rosszul, mint az elmúlt két napban.

Noha egész napos ágynyugalmat rendeltem el magamnak, sajnáltam volna a pocsékba ment időt. Így már délelőtt felkerekedtünk, mert Zoli talált egy helyet, ahol mindenféle kézműves ajándékot lehet kapni. Aztán valamiért mindenképpen be szeretett volna menni az útba eső két nagy plázába is… Engem ez nem vonzott túlságosan, de végülis vizet kellett vennünk, én meg nagydózisú C-vitaminra utaztam, amit múltkor ugyanitt láttam az egyik „hipermarketben”. Csak akkor még nem voltam elég beteg ahhoz, hogy 40 000UGX-ért meg akarjam venni (emlékeztetőül: a kóla 2000 UGX, a Zolinak vett hajhab 28 000 UGX volt!)

 Ám mindenek felett állt az a feladat, hogy végre földet szerezzek ebben az országban! Mivel a Bwindinél túlságosan lekötött, hogy életben maradjak, nem sikerült a gorillák közeléből földet gyűjtenem. Egyetlen reményem az volt, hogy itt Kampalában kimegyünk a város szélére, vagy akad valami építkezés, ahol majd vigyorogva előadom, hogy én vagyok a bolond turista, aki Ugandából akar földet hazavinni… Szerencsére nem kellett ilyen nevetségesen hülye helyzetbe sodornom magam, mert az utcán sétálva láttuk, hogy a járdaburkolat több helyen is folytonossági hibákkal küzd. Az egyik ilyen részen pont az én vörös földemmel volt betömködve valami: azonnal tudtam, hogy nekem itt kell letérdelnem, hogy S. Nórinak és magamnak is hozzak egy darabot Ugandából.

Így lettem földtulajdonos egy afrikai országban! Csak nem mosolyogni! Ki a kicsit nem becsüli… majd lesz ennél több is. Az elmúlt húsz évben csak arról tudtunk, hogy erős hajlamom van beleszeretni ebbe a kontinensbe, szerelmem iránta plátói volt. De most már visszafordíthatatlanul meg vagyok mérgezve Afrikával… 

 Az Afrikan Craft Village hatalmas kísértést jelent, ha bőven van ajándékra szánt pénzed! A színház udvarán megszámlálhatatlanul sok boltocska van, mindenhol hasonló tárgyakat árulnak, mégsem teljesen egyformák, sőt, egy picit mindegyik más, mint a többi. Elefántfűből készült karkötőt például csak egyetlenegyben kaptam (ez volt az egyetlen, amit nagyon szerettem volna, mióta két hete találtam egyet a földön, Zolinak adtam, és magamnak is szerettem volna venni hasonlót).

 Nagyon sajnáltam, hogy végül otthagytam a szebbnél szebb női táskákat, pedig sehol máshol nem láttam ilyeneket, illetve festményt sem vettünk, pedig felajánlották, hogy leveszik a vásznat a keretről, és összehajtogatják nekünk… De az a helyzet, hogy nagyobb öröm lesz, ha én festem meg az én Afrikámat... :)

 Amikor sikerült kijutnunk az ajándékboltok bűvköréből, indultunk a plázákba. C-vitamint nem, de vizet sikerült vennünk, illetve egy újabb fajta teafüvet, a már meglévő három mellé. Zoli nagyon szereti a különleges teákat.

Délután visszamentünk a szobánkba, vacsorázni mentünk újra az egyik pláza tetőteraszára, amiről az útikönyv is azt írja, hogy az egyik legszebb és legkönnyebben elérhető panorámás vacsorázóhely.

 Tényleg az, nagyon szép fények mellett ment le a nap, átadva helyét a kampalai éjszakának.

Már csak egyetlen bejegyzés lesz hátra... Holnap megnézzük az állatkertet, és elbúcsúzunk Ugandától.