07.18. kedd – Búcsú az Itambira szigettől, irány a Bwindi NP, Ruhija
Reggel ismét napsütésre és madárdalra ébredtünk. Az előző két reggelnél kicsit korábban, de az eddigi napirend szerint mentünk reggelizni. A reggeli ezúttal is a megszokott minőség volt! Egyszerűen lenyűgöző…
Közben kihozták a számlát is. Az egyetlen meglepetés a motorcsónak ára volt, amivel idejöttünk, mert 50 000 UGX-et kértek a két útért. Összesen 220 USD és 115 000 UGX-et fizettünk. A félpanzió azt jelentette, hogy bármit kérünk enni vacsorára, az benne van az árban. Valószínűleg még így sem ettük le a 8 USD-t fejenként, de mindegy. Nagyon jó volt ez így!
9:45-re ott volt értünk Hillary a csónakkal, aztán 10 órakor már várt a szárazföldön a kocsi. James, az egyik kicsi négerünk is jött velünk, aztán itt megkérdezte, hogy elvinnénk-e magunkkal a kocsin. Ez kimondottan kulturált dolog volt, bár nyilvánvalóan biztosra ment.
10:20-ra már Kabaleban voltunk. (Zoli kifizette a 25 000 UGX-et a kocsiért.)
Kipakoltuk a Royal Supermarket előtt a csomagjainkat, mert a helyi taxis azt ígérte, ide fog jönni értünk. Aztán kezdetét vette a várakozás, majdnem két teljes órát támasztottuk a szupermarket falát. Mászkálni nem akartunk a nehéz cuccokkal, ezért töltöttük ott az időt. Vettünk vizet, kekszet – jó lesz majd a gorilláknál! Fényképeztem a helyieket, itt kivételesen sok idős embert láttunk, máshol alig találkoztunk egyel-egyel.
Lassan dél lett. Tegnap azt mondta a taxis a telefonba, hogy délben jön. De nem jött! Aljas módon becsapott! Vagy egyszerűen elfelejtett bennünket. Bár ezt szinte kizártnak tartottuk, hiszen ebből él. Fél egykor felpakoltunk, és elindultunk a „taxiállomás” irányába. Útközben többen is megszólítottak, kínálták a saját szolgáltatásukat. Végül eljutottunk oda, ahonnan elvileg a taxiknak indulniuk kellett volna. (Vagy nem jutottunk el oda. Igazából ezt sem fogjuk már soha megtudni…) Lényeg az, hogy végül elfogadtunk egy „special hired car”-t, és 100 000 UGX-ért elhoztak minket Ruhijaba.
Pontosabban nem egészen Ruhijaba, mert a szállásunk néhány kilométerrel előbb van. Ez igazából csak tegnap derült ki nekünk, mert véletlenül megtaláltuk az útikönyvben. Nagyon nem foglalkoztunk a dologgal, az eddigi tapasztalataink azt mutatták, valahogy biztosan megoldjuk. (Gondoltuk, kipróbáljuk a boda-boda-t!) Aztán kiderült, hogy ez itt teljesen lehetetlen. A szállásunk az erdő mélyén épült, és itt nincs semmilyen szállítóeszköz! Hogy ezt miért nem írják ki a honlapjukra, vagy miért nem írták meg Zolinak, aki ráadásul azt is megírta nekik, hogy tömegközlekedéssel érkezünk?!! Csak annyi kellene: „Te marha, ide csak kocsival gyere!”
Kedvesen fogadtak a recepciósok, forró vízben gőzölt steril(?) törülközőkkel! Ilyennel csak az Emirates légitársaság gépén találkoztam két éve, mikor Ázsiába utaztunk. Furcsa volt itt, az isten háta mögött…
Az útikönyv ír a hely tulajdonosáról, aki természetbúvár és szenvedélyes barátja a kaméleonoknak. Állítólag fel is fedezett egy ritka fajt itt a környéken, amit eddig csak Ruandában ismertek. Zolival való levélváltása során meg is invitált bennünket egy kaméleon-néző sétára a camp közelében. Már lelkiekben felkészültünk rá, hogy valami elvetemült kaméleon-fanatikus öregasszony lesz a házigazdánk, aki Emmy Gongo-ként írta alá a leveleit. Magunk között csak „Emmi néni”-nek hívtuk.
Azonban most nem találkoztunk vele, de a két fiatal lány közül az egyik hosszú eligazítást tartott nekünk (áram csak reggel és este van, tölteni csak az ebédlőben tudunk, melegvíz viszont folyamatosan van). Fontos volt azonban elintézni a holnap reggeli utat a NP-ba, erre rögtön próbáltak megoldást keresni. Felhívták az UWA irodát, jöjjenek értünk holnap reggel. Választ sajnos csak későbbre ígértek.
A rövid eligazítás után végre beköltözhettünk a kuckónkba. (A két alacsony, fiatal lány cipelte a böszme nagy zsákjainkat – furcsa volt hagyni, de ragaszkodtak hozzá.)
Nagyon szép helyen lakunk! Van saját nagy sátrunk, aminek a hátsó része nem is sátor, hanem épített fürdőszoba. Fürdőkáddal!!! Van zuhanyzó is, nagy kövek vannak az aljába rakva, masszírozandó a talpad. WC rendesen lehúzható, és hamar tölti fel a tartályt (eddig mindenhol gond volt, hogy a gyenge sugár nehezen vitte le a tartalmat, de fél órát kellett várni ahhoz, hogy újra próbálkozhass).
Szóval rendkívül hangulatos az egész. Tényleg van meleg víz is, láttuk, hogy folyamatosan tüzelnek egy nagy hordó alatt, onnan kapjuk. Állati forró, és nem is kell takarékoskodni. (Persze már automatikusan igyekszünk kevés vizet pocsékolni, de itt annyira hideg van, hogy nem könnyű feladat kijönni a zuhany alól…)
Nagyon álmos voltam a Dedalontól mire megérkeztünk, ezért hatalmasat aludtam, míg szegény Zoli „kénytelen volt egyedül olvasni és fagyoskodni” a teraszunkon. Ez persze részben csak vicc, de valóban hideg van itt. 2500 m magasan vagyunk, felhős volt az ég egész nap, és fújt a szél is. Egyébként akadt ebben jó is neki, mert lefotózta a madaramat, akit én vettem észre még az álomba zuhanásom előtt. Nem sikerült igazán megörökítenem, mert a gépem éppen nem akart működni rendesen. Ez egy szép nagy, kék madár volt, sárga csőrrel – kék turakó a neve.
Már 5 óra is elmúlt, mikor fogtuk magunkat, és felmentünk az „étterembe” kártyázni. Itt mindig van tea, kávé, tej, és persze asztalok. Jót játszottunk, de már nagyon megéheztünk. Kellemesen érintett minket, amikor megkérdezték, nem akarunk-e a tűz mellé ülni. Igazából észre sem vettük, mikor gyújtották meg, de a „kandallóban” hatalmas máglya égett. Rendkívül hangulatos – és persze meleg – volt. Aztán hozták a vacsorát. Háromfogásos menüt ajánlottak, nekünk tetszett mind. Lehet, hogy változtatni is lehetett volna, de elfogadtuk: hagymaleves kis cipókkal, rozmaringos sült csirke krumplival és valami banános süti mézzel. Minden nagyon finom volt!
Aztán mentünk vissza a sátorba. Előkészítettük a holnapi cuccainkat, zuhanyoztunk, bemásztunk az ágyba, ahol rendkívül kellemes meglepetés ért minket: nem voltunk egyedül! Mindkét ágyban forróvizes palackokat találtunk! Kis fekete Télapó becsempészte! Most is itt melegítenek…
Holnap lesz a NAGY NAP! Belépünk a Bwindi Áthatolhatatlan Nemzeti Parkba, ahol végre valóra válik az álmunk…
A Bwindi Nemzeti Park Kelet-Afrikában, Uganda délnyugati részén terül el. A park része a Nagy hasadékvölgy nyugati szélén fekvő Bwindi Áthatolhatatlan Esőerdőnek, határos a Kongói Demokratikus Köztársasággal, és az ott található Virunga Nemzeti Parkkal. A nemzeti park területe 331 km2, sűrű erdő borítja, mely részben hegyi, részben síkvidéki erdő. A Bwindi Nemzeti Park része az UNESCO Világörökségnek.
Az erdő Afrika egyik leggazdagabb ökoszisztémáját rejti, a táj fő jellegzetessége a fajok sokszínűsége. A park mintegy 120 emlősfajnak, 346 madárfajnak, 202 lepkefajnak, 163 fafajtának, 100 páfrányfajnak, 27 békafajnak, kaméleonoknak, gekkóknak és sok veszélyeztetett állatfajnak élőhelye. Az Albert-hasadék csak itt megtalálható, endemikus fajai közül sok él a park területén.
Az erdő kolobusz majmok, csimpánzok és több madárfaj (például a szarvcsőrű madár és a turákó) menedékhelye. Talán legismertebb 340 hegyi gorillájáról, mely a világ veszélyeztetett hegyi gorilla állományának a felét jelenti. Négy habituálódott (ember jelenlétéhez szokott) hegyi gorilla csoport él a parkban – a Mubare, Katendegyere és Rushegura „turistacsoportok”, valamint egy kutatói csoport.
